2014. július 28., hétfő

5.hét

Már az 5. héten is túl vagyok. Megvolt az első kihagyásom. A keddi futásomat egyszerűen nem tudtam összehozni sem kedden, sem szerdán, de még csütörtökön sem. Állandóan valami családi dolog miatt kellett halasztgatnom. Nagyon rossz érzés volt, de rájöttem, hogy egy kimaradt edzés miatt még nem dől össze a világ, még fel tudok így is készülni egy maratonra.

Pénteken futottam kb. 10 km-t , vagyis futottam 1 órát. Sajnos kipurcant a telefonom képernyője, így vele együtt szállt el az Endomondo app-em, amit nagyon-nagyon szeretek. Méri nekem az időt, megtett távot, sebességeket, meg minden mást, ami igazából nem is érdekel engem. :) És zenét is a telefonomon tudok hallgatni futás közben. Szóval fogtam a férjem karóráját (nekem még az sincs) és így futottam 1 órát.
Vasárnap 22 km várt rám. Mert, hogy közben átváltottam egy másik edzéstervre. A BSI oldalán lehet feliratkozni az októberi Spar Maraton edzéstervére, amit Barát Gabriella edző állít össze. Ebben heti négy futás van és vannak a futások közben kis feladatok is. (Gyorsabb rövidebb szakaszok, stb.) Én a szombati futást kihagyom, így marad a keddi, csütörtöki és a vasárnapi. És a feladatokat is hellyel közzel végzem, ahogy jól esik. Egy kicsit muszáj magamra szabnom ezt az edzéstervet is. Az előzőt túl kevésnek éreztem, ezt egy ici-picit soknak. remélem mégis elég lesz nekem.
Szóval jól ment a 22 km is. Bár a bokáim ismét elkezdtek fájni, sőt, néha a bal csípőm is. Persze megint vff-ben futottam. :) A vége 2:14 perc lett. A félmaratoni táv részideje: 2:08:10. Bő két perccel jobb a májusi első fél maratonomnál. Ez nem sok, de az én szívemnek kedves. :)
Este jó alaposan bekentem a bokáimat Flexagillel. Szerintem nem lesz gond. :)

A kettővel ezelőtti posztomban írtam Kilian Jornettől idézetet, amikor arról elmélkedik, hogy igazából kiért, miért fut. Ezt az idézetet megosztottam az egyedül futunk facebook-os csoportban is, ahol ezt a választ kaptam rá:
Segítek Bogárka! A lelkedért futsz . Tapasztalatból mondom . Mint idősebb futó. Te Berta Mária Tőzsér . Állsz a testedből és a lelkedből . A lélek mondja meg ,hogy mit csináljon a tested . Ha megcsinálja Boldog vagy.

Hát nem valami fantasztikusan egyszerű és nagyszerű megfogalmazása az igazságnak? Én úgy megörültem neki. :)
Aztán két másik választ is találtam a héten magamnak. Az egyik, hogy azért akarok maratont futni, hogy a felkészülés adjon elég motivációt ahhoz, hogy kitartó legyek a futásban. Nagyon kezdő vagyok még. Soha nem voltam kitartó egyetlen sportban sem. Most viszont nagyon szeretném, ha ez a sport úgy hozzám nőne, hogy tényleg ne tudjak nélküle létezni. :)
A másik az alibi. :) Ha azt mondom a férjemnek, hogy ma 22 km-t kell futnom, mert annyit ír elő az edzésterv akkor nem bosszankodik, hanem maximum hüledezik, de szívesen elfogadja, hogy nekem most mennem kell. Ő csak a kínlódást látja ebben, az örömet nem. Sajnos...

2014. július 21., hétfő

4.hét

Kedden 45 percet kellett volna futnom, de nagyon későn tudtam csak elindulni, így 30 percet futottam. Cserébe viszont gyorsan: 180/perc lépésszámmal. Így 5.5 km lett. Mondjuk ehhez kellet az is, hogy nagyon dühös voltam. Szeretnénk eladni az autónkat és többek között egy olyan fickó jelentkezett, aki a telefonban mindent megígért, megegyezett a férjemmel, aztán idejött és olyan bunkó módon kezdte el fikázni a kocsinkat, hogy felkaptam rajta a vizet. Kiabált is velem, én meg ezt nehezen viselem. Végülis nem vette meg az autót én meg rohantam futni, hogy valahogy lehiggadjak. Erre mindig jó a futás...! :)

A csütörtöki futást péntekre halasztottam. 60 perc, 10.3 km. Nagyon jól esett a gyors tempó.
Vasárnap egy nagyon lassú hosszút futottam: 106 perc alatt 16.7 km-t. Igazából ez is jól esett, de most érzem a bokáimat és ennek nem örülök.
Még mindig azon tépelődöm, hogy erőltessem-e az őszi maratont, vagy sem? Ez a bokafájdalom nem tetszik nekem. Valószínűleg szerdára tolom a keddi futást és lehet, hogy előveszem mégiscsak a Nike Free Run-t.
Pedig annyira szerettem volna végig vff-ben futni...

Most már jönnek az egyre hosszabb távok, azaz sok időt vesz el most már egy-egy futás. Persze relatív, hogy mi a sok idő. Hétköznap 1-1.5 óra a nyújtással együtt, hétvégén 1.5, nemsokára kettő. A legutóbbi futásom alatt már éppen kezdtem egyre jobban érezni magam, elképzeltem, hogy milyen lesz majd, amikor a maratont futom és még képzeletbeli buzdító embereket is álmodtam oda, amikor elfutottam egy parkoló autó mellett, amiben egy fiatal anyuka a kb. 1 éves kis csemetéjével játszadozott. Persze rögtön lelkiismeret furdalásom lett. Nekem is inkább a gyerekeimmel, a férjemmel kéne lennem. Együtt vacsorázni, fürödni, mesét olvasni nekik...
De szükségem van ezekre az órákra. Annyira jó érzés, hogy van egy terv, ami alapján futhatok, zenét hallgathatok, gondolkozhatok, álmodozhatok, és valamennyire szabadjára engedhetem az érzéseimet. Kívülről szemlélve azt mondhatom őszinte szívvel, hogy igenis jár ennyi egy hat gyermekes anyukának.
De belülről nem ezt érzem. Ezt a belső, hamis érzést kell tudnom átalakítanom. Kóstolgatnom, rágcsálnom, emésztenem... és akkor remélem, hogy lassan átalakul.

Apropó emésztés: nem tudom mi van velem? Amióta hazajöttem az osztálytalálkozóról, lépten-nyomon "bűnözök" a nyers vegán étkezésben. De nagyon durván, még húst is eszem, fagyit, ránott gombát... :( Nem csoda, hogy újra teli vagyok pattanásokkal, és a kézízületeim is újra fájnak picit, dagadnak. Lehet, hogy emiatt nem bírta a bokám a mostani hétvégét? Muszáj erősnek lennem és nem ártanom a testemnek a főtt ételekkel, hússal, gluténnel, tejtermékekkel.

2014. július 14., hétfő

Futni vagy meghalni

A közelgő névnapomra kaptam Kilian Jornet Futni vagy meghalni című könyvét. Kilian mindössze 27 éves terepsíelő és terepfutó, többszörös skyrunning világbajnok. Gyakorlatilag amelyik versenyt kiszemeli magának, azt meg is nyeri és sokszor, mint legutóbb a Hardrock 100 mérföldes versenyt, pályacsúccsal. Őstehetség, ez biztos.

Szóval olvastam a könyvét, ami lebilincselő volt, mert pontosan arról írt, ami engem is foglalkoztat, hogy mi van egy futó lelkében, miért futunk.

A vicces az, hogy végülis a volt barátnője filozófiájával tudtam azonosulni, ami bizonyos szempontból ellentéte Kilianének:
"...neki nincs szüksége arra, hogy rajtszámot varrjanak a mellkasára és tudja, hogy a háromezer indulóból senki sem volt képes előtte célba érni, ezek nélkül is nap mint nap élvezi a természetet és a küzdelmet."

De ismerősek a következő dilemmák is, amit viszont már Kilian fogalmazott meg:
"...A családomért futok, és azokért, akik eljöttek, hogy segítsenek a versenyen, és akik annyira bíztak abban, hogy megcsinálom. Vagy lehet, hogy ez csak egy ürügy? Talán azért gondolom, hogy értük futok, hogy ne mentesítsem magam a döntéseim súlya alól, de nem állok meg, mert be akarom bizonyítani magamnak, hogy képes vagyok rá, és nem a többiekért, hanem magam miatt kell folytatnom?"

Őszintén sajnálom Kiliant, hogy mindig újabb és újabb rettenetes kihívásokra és az ujjongó tömeg csodálatára van szüksége ahhoz, hogy boldog legyen. Persze én is csodálom őt a kitartásáért, erejéért és azért, ahogyan az elméjével tud hatni a testére. De nagyon más világ az ő világa az enyémhez képest...


A múlt héten végülis pénteken futottam még 45 percet, 7.6 km-t. Vasárnap pedig 90 percet, 15 km-t. A vff-ben futottam, ami túlzottan bátor döntés volt, mert most érzem kicsit a bokáimat, ill. a jobb csípőmet is. Egyébként eszembe jutott már, hogy nem lesz-e akadálya a maratonnak a csípőm, mert erős a gyanúm, hogy  veleszületetten nem stimmel vele valami. Amikor én születtem még nem volt csípő ultrahang. Szimpla kézi vizsgálattal gyengének találták a csípőmet, ezért hetekig Pavlov kengyelt kellett viselnem. Illetve a terhességek alatt is sokat fájtak a csípőim, főleg az utolsó hetekben. Most is ilyen jellegű a fájdalom benne. Majd meglátjuk. Nem akarok ezzel kifogást találni, de ha muszáj, akkor komolyan fogom venni.

Örülök, hogy van egy gyönyörű családom és nincs adrenalinlöketekre szükségem a boldogsághoz.
Viszont egy másik nagy ultrafutó filozófiájával már teljesen tudok azonosulni:
"A futás számomra öröm, egyensúly, önismeret." Németh Csaba



2014. július 9., szerda

3. hét Ismét a miértek...

Hétvégén 20 éves osztálytalálkozón voltam Budapesten. 3 óra alvás után hajnalban nekivágtam a pesti, budai utcáknak. Egy facebook-os csoport hatására (Egyedül futunk) a Gellért-hegyre is felfutottam, bár a végén már inkább csak sétáltam felfelé. De nagyon jól esett, hogy ez is sikerült. Összesen 80 percet futottam, kb. 11 km-t.
8-án kedden újabb 45 perc, kb. 7.5 km. Ez már végre itthon, a megszokott kis köreim. Viszont nagyot fájdult a szívem, amikor megláttam, hogy kivágták azt az erdőt, ami mellett futni szoktam... :(
Mindkétszer a vff-ben futottam és nagyon jól bírja már ezeket az időket, távokat a bokám, aminek nagyon-nagyon örülök. Viszont most a vádlimban van újra izomlázam. Ilyen már rég nem volt, akkor utoljára, amikor elkezdtem a mezítlábas technikát. Úgyhogy a csütörtöki 45 percet valószínűleg péntekre halasztom.

És a lélek: még a múlt héten az jutott eszembe, hogy biztosan azért akarom én ezt a maratont, mert nem vagyok a helyemen. Mert meg vagyok zakkanva a sok gyerektől, a hogyan továbbtól...
Nem tudom a választ. De csinálom tovább, mert nagyon jól esik futni. A testemnek is, de főleg a lelkemnek. Van még időm, hogy megtaláljam a válaszokat....


2014. július 3., csütörtök

246 km

246km. Ennyit hozunk össze jó páran egy facebookon szerveződött csoportban július 1 reggel 8-tól július 11 délután 2-ig, hogy ezzel támogassuk magunkat és a Sparthatlonra készülődő Lubics Szilvit.
Többen fogadalmakat tettünk. Ki az édességről, kóláról mondott le (Lubics Szilvi a csokiról és a light kóláról :D), ki a futócuccok vásárlásáról.
Én bevállaltam erre a 10 napra 24.6 km-t, napi 10 perc erősítést és azt, hogy csak reggel és este nézek az okostelefonommal a leveleimre és a facebookra. Ez az utóbbi a legnehezebb vállalásom, mert függő lettem. Nekem ezek jelentik a külvilággal a kapcsolatot. Mert persze, váltok pár szót a pénztárossal is a boltban, vagy az óvónénivel, szomszéd bácsival, de sok baráttal, ismerőssel csak ezen a virtuális felületen tudom tartani a kapcsolatot. Viszont tényleg nem jó, hogy főzés közben is a gombokat nyomogatom, ahelyett, hogy a gyerekekkel beszélgetnék...

Kedden újra futottam 30 percet. Laza volt, de volt benne kétszer is egy kis emelkedő. Jól jött ez a kis kikapcsolódás, mert nagyon ki voltam borulva, mert aznap Siófokon ellopták a férjem hátizsákját, benne az összes iratával, a vadiúj videókamerával, fényképezőgépünkkel...
Szerdán erősítettem. Félix, a legkisebb fiam (2 éves) a földön mellettem tornázott, nagyon cuki volt, ahogy utánozott. Neki nagyon könnyű példát mutatni. A nagyoknak már kevésbé.


2014. július 1., kedd

Az első hét

Vége az első hétnek. Hétfőn pilatest terveztem, de végül nem fért bele az időmbe. Nagyon bántott, mert lustának éreztem magam, de közben meg a sok házimunka, a család miatt nem volt elég időm igazából.

Kedden fél óra futás mezítlábas cipőben. 4 km-ig 180/perc lépésszámmal, majd még másfél km 176/perc-sekkel. Hű, nagyon lendületes, húzós volt. Éreztem is másnap a bokám, főleg elalváskor. Érdekes, hogy nekem mindig másnap fáj a bokám, ha kicsit túlterhelem a futással a még kezdőnek számító ízületeimet. Meg is ijedtem rendesen. Rögtön az jutott eszembe, hogy igaza van a férjemnek, túlságosan korai még egy maratoni távra készülnöm...Kishitűség...

Szerdán 40 perc pilates, csütrötökön újra 5 km lett volna, de megint elment a nap minden mással, pl a nyaralásra készülődéssel... Ja, és bekaptam valami vírust, így pénteken hajnalban arra ébredtem, hogy fáj a hasam és rohannom kell hányni, majd egész délelőtt fetrengtem, vagy őrült megfeszüléssel mutogattam végig az öcsémnek, hogy hogyan kell majd ellátnia az állatokat az alatt az egy hét alatt, amíg nyaralunk. Izgultam, hogy balesetmentesen le tudjam vezetni az autót a Balatonhoz, de szerencsére estére már olyan jól voltam, hogy egy 30 perces laza, lassú futás is összejött. Nagyon jól esett. Ez is a Vibram FiveFingersben. (vff).

Másnap nyaralás, homokozás, pancsolás, este 10 perc erősítés. Már nem fájt a bokám.

Ennek örömére vasárnap az előírt 60 perces futást (dögmelegben délután 3-kor tűző napon) szintén vff-ben csináltam. Nagyon lassú (többször álltam meg faepret, vadmeggyet, lepotyogott almát szedni és útközben falatozni), nagyon laza 9.3 km lett. Egyáltalán nem fájt a bokám utána és ennek nagyon örültem, mert a márciusi bokasérülésem óta ez volt az eddigi leghosszabb távom utólagos fájdalom nélkül vff-ben, ráadásul aszfalton.
Tegnap ráadásul elmeséltem röviden a tervemet egy friss ismerősömnek itt a nyaralóban. El mertem mesélni. Azaz kezdek újra bízni, hinni benne, hogy sikerülhet! :)
De tényleg az van bennem, hogy erőltetni nem akarom, de csak úgy simán feladni sem. Szeretném megtanulni, hogy milyen érett, felnőtt fejjel küzdeni az álmunkért. Megtanulni megkülönböztetni a riogatásokat a valódi realitástól.
Ha belegondolok, olyan sok álmom volt már és eddig mindegyiket feladtam, ami csak rajtam múlt. Egyedül az orvosi egyetemet csináltam végig, de akkor élveztehettem édesnyám bíztatását, hitét bennem.
Most egyedül kell végig járnom ezt az utat. Biztos, hogy egyedül...?