4.hét

Kedden 45 percet kellett volna futnom, de nagyon későn tudtam csak elindulni, így 30 percet futottam. Cserébe viszont gyorsan: 180/perc lépésszámmal. Így 5.5 km lett. Mondjuk ehhez kellet az is, hogy nagyon dühös voltam. Szeretnénk eladni az autónkat és többek között egy olyan fickó jelentkezett, aki a telefonban mindent megígért, megegyezett a férjemmel, aztán idejött és olyan bunkó módon kezdte el fikázni a kocsinkat, hogy felkaptam rajta a vizet. Kiabált is velem, én meg ezt nehezen viselem. Végülis nem vette meg az autót én meg rohantam futni, hogy valahogy lehiggadjak. Erre mindig jó a futás...! :)

A csütörtöki futást péntekre halasztottam. 60 perc, 10.3 km. Nagyon jól esett a gyors tempó.
Vasárnap egy nagyon lassú hosszút futottam: 106 perc alatt 16.7 km-t. Igazából ez is jól esett, de most érzem a bokáimat és ennek nem örülök.
Még mindig azon tépelődöm, hogy erőltessem-e az őszi maratont, vagy sem? Ez a bokafájdalom nem tetszik nekem. Valószínűleg szerdára tolom a keddi futást és lehet, hogy előveszem mégiscsak a Nike Free Run-t.
Pedig annyira szerettem volna végig vff-ben futni...

Most már jönnek az egyre hosszabb távok, azaz sok időt vesz el most már egy-egy futás. Persze relatív, hogy mi a sok idő. Hétköznap 1-1.5 óra a nyújtással együtt, hétvégén 1.5, nemsokára kettő. A legutóbbi futásom alatt már éppen kezdtem egyre jobban érezni magam, elképzeltem, hogy milyen lesz majd, amikor a maratont futom és még képzeletbeli buzdító embereket is álmodtam oda, amikor elfutottam egy parkoló autó mellett, amiben egy fiatal anyuka a kb. 1 éves kis csemetéjével játszadozott. Persze rögtön lelkiismeret furdalásom lett. Nekem is inkább a gyerekeimmel, a férjemmel kéne lennem. Együtt vacsorázni, fürödni, mesét olvasni nekik...
De szükségem van ezekre az órákra. Annyira jó érzés, hogy van egy terv, ami alapján futhatok, zenét hallgathatok, gondolkozhatok, álmodozhatok, és valamennyire szabadjára engedhetem az érzéseimet. Kívülről szemlélve azt mondhatom őszinte szívvel, hogy igenis jár ennyi egy hat gyermekes anyukának.
De belülről nem ezt érzem. Ezt a belső, hamis érzést kell tudnom átalakítanom. Kóstolgatnom, rágcsálnom, emésztenem... és akkor remélem, hogy lassan átalakul.

Apropó emésztés: nem tudom mi van velem? Amióta hazajöttem az osztálytalálkozóról, lépten-nyomon "bűnözök" a nyers vegán étkezésben. De nagyon durván, még húst is eszem, fagyit, ránott gombát... :( Nem csoda, hogy újra teli vagyok pattanásokkal, és a kézízületeim is újra fájnak picit, dagadnak. Lehet, hogy emiatt nem bírta a bokám a mostani hétvégét? Muszáj erősnek lennem és nem ártanom a testemnek a főtt ételekkel, hússal, gluténnel, tejtermékekkel.