2014. július 28., hétfő

5.hét

Már az 5. héten is túl vagyok. Megvolt az első kihagyásom. A keddi futásomat egyszerűen nem tudtam összehozni sem kedden, sem szerdán, de még csütörtökön sem. Állandóan valami családi dolog miatt kellett halasztgatnom. Nagyon rossz érzés volt, de rájöttem, hogy egy kimaradt edzés miatt még nem dől össze a világ, még fel tudok így is készülni egy maratonra.

Pénteken futottam kb. 10 km-t , vagyis futottam 1 órát. Sajnos kipurcant a telefonom képernyője, így vele együtt szállt el az Endomondo app-em, amit nagyon-nagyon szeretek. Méri nekem az időt, megtett távot, sebességeket, meg minden mást, ami igazából nem is érdekel engem. :) És zenét is a telefonomon tudok hallgatni futás közben. Szóval fogtam a férjem karóráját (nekem még az sincs) és így futottam 1 órát.
Vasárnap 22 km várt rám. Mert, hogy közben átváltottam egy másik edzéstervre. A BSI oldalán lehet feliratkozni az októberi Spar Maraton edzéstervére, amit Barát Gabriella edző állít össze. Ebben heti négy futás van és vannak a futások közben kis feladatok is. (Gyorsabb rövidebb szakaszok, stb.) Én a szombati futást kihagyom, így marad a keddi, csütörtöki és a vasárnapi. És a feladatokat is hellyel közzel végzem, ahogy jól esik. Egy kicsit muszáj magamra szabnom ezt az edzéstervet is. Az előzőt túl kevésnek éreztem, ezt egy ici-picit soknak. remélem mégis elég lesz nekem.
Szóval jól ment a 22 km is. Bár a bokáim ismét elkezdtek fájni, sőt, néha a bal csípőm is. Persze megint vff-ben futottam. :) A vége 2:14 perc lett. A félmaratoni táv részideje: 2:08:10. Bő két perccel jobb a májusi első fél maratonomnál. Ez nem sok, de az én szívemnek kedves. :)
Este jó alaposan bekentem a bokáimat Flexagillel. Szerintem nem lesz gond. :)

A kettővel ezelőtti posztomban írtam Kilian Jornettől idézetet, amikor arról elmélkedik, hogy igazából kiért, miért fut. Ezt az idézetet megosztottam az egyedül futunk facebook-os csoportban is, ahol ezt a választ kaptam rá:
Segítek Bogárka! A lelkedért futsz . Tapasztalatból mondom . Mint idősebb futó. Te Berta Mária Tőzsér . Állsz a testedből és a lelkedből . A lélek mondja meg ,hogy mit csináljon a tested . Ha megcsinálja Boldog vagy.

Hát nem valami fantasztikusan egyszerű és nagyszerű megfogalmazása az igazságnak? Én úgy megörültem neki. :)
Aztán két másik választ is találtam a héten magamnak. Az egyik, hogy azért akarok maratont futni, hogy a felkészülés adjon elég motivációt ahhoz, hogy kitartó legyek a futásban. Nagyon kezdő vagyok még. Soha nem voltam kitartó egyetlen sportban sem. Most viszont nagyon szeretném, ha ez a sport úgy hozzám nőne, hogy tényleg ne tudjak nélküle létezni. :)
A másik az alibi. :) Ha azt mondom a férjemnek, hogy ma 22 km-t kell futnom, mert annyit ír elő az edzésterv akkor nem bosszankodik, hanem maximum hüledezik, de szívesen elfogadja, hogy nekem most mennem kell. Ő csak a kínlódást látja ebben, az örömet nem. Sajnos...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése