2014. július 14., hétfő

Futni vagy meghalni

A közelgő névnapomra kaptam Kilian Jornet Futni vagy meghalni című könyvét. Kilian mindössze 27 éves terepsíelő és terepfutó, többszörös skyrunning világbajnok. Gyakorlatilag amelyik versenyt kiszemeli magának, azt meg is nyeri és sokszor, mint legutóbb a Hardrock 100 mérföldes versenyt, pályacsúccsal. Őstehetség, ez biztos.

Szóval olvastam a könyvét, ami lebilincselő volt, mert pontosan arról írt, ami engem is foglalkoztat, hogy mi van egy futó lelkében, miért futunk.

A vicces az, hogy végülis a volt barátnője filozófiájával tudtam azonosulni, ami bizonyos szempontból ellentéte Kilianének:
"...neki nincs szüksége arra, hogy rajtszámot varrjanak a mellkasára és tudja, hogy a háromezer indulóból senki sem volt képes előtte célba érni, ezek nélkül is nap mint nap élvezi a természetet és a küzdelmet."

De ismerősek a következő dilemmák is, amit viszont már Kilian fogalmazott meg:
"...A családomért futok, és azokért, akik eljöttek, hogy segítsenek a versenyen, és akik annyira bíztak abban, hogy megcsinálom. Vagy lehet, hogy ez csak egy ürügy? Talán azért gondolom, hogy értük futok, hogy ne mentesítsem magam a döntéseim súlya alól, de nem állok meg, mert be akarom bizonyítani magamnak, hogy képes vagyok rá, és nem a többiekért, hanem magam miatt kell folytatnom?"

Őszintén sajnálom Kiliant, hogy mindig újabb és újabb rettenetes kihívásokra és az ujjongó tömeg csodálatára van szüksége ahhoz, hogy boldog legyen. Persze én is csodálom őt a kitartásáért, erejéért és azért, ahogyan az elméjével tud hatni a testére. De nagyon más világ az ő világa az enyémhez képest...


A múlt héten végülis pénteken futottam még 45 percet, 7.6 km-t. Vasárnap pedig 90 percet, 15 km-t. A vff-ben futottam, ami túlzottan bátor döntés volt, mert most érzem kicsit a bokáimat, ill. a jobb csípőmet is. Egyébként eszembe jutott már, hogy nem lesz-e akadálya a maratonnak a csípőm, mert erős a gyanúm, hogy  veleszületetten nem stimmel vele valami. Amikor én születtem még nem volt csípő ultrahang. Szimpla kézi vizsgálattal gyengének találták a csípőmet, ezért hetekig Pavlov kengyelt kellett viselnem. Illetve a terhességek alatt is sokat fájtak a csípőim, főleg az utolsó hetekben. Most is ilyen jellegű a fájdalom benne. Majd meglátjuk. Nem akarok ezzel kifogást találni, de ha muszáj, akkor komolyan fogom venni.

Örülök, hogy van egy gyönyörű családom és nincs adrenalinlöketekre szükségem a boldogsághoz.
Viszont egy másik nagy ultrafutó filozófiájával már teljesen tudok azonosulni:
"A futás számomra öröm, egyensúly, önismeret." Németh Csaba



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése