2014. augusztus 29., péntek

Mélypont

Mélyponton vagyok testileg is és lelkileg is.
A vasárnapi első 30 km-em után annyira kimerültem, hogy másnap reggel két "szép" herpeszes hólyag fogadott a számon.
Kedden ment a szokásos 10 km. Csütörtökön a másik 10. Vasárnap ment volna 22 km, de annyira fájtak a bokáim, a térdeim (eddig ezzel nem volt gond), hogy 14 km-nél feladtam. :(

Az fogalmazódott meg bennem, hogy a futás van értem, nem én a futásért. Január óta futok rendszeresen. Szóval még egy éve sincs. Nem vagyok alapból sportos alkat, így nem csoda, ha a szervezetem ezerrel jelez, hogy túl korai még nekem idén ősszel egy maraton.
Így a józan eszem.

De közben meg nagyon vágyom rá....

Azóta szerdán volt egy könnyed 8 km.
Majd meglátjuk....

2014. augusztus 18., hétfő

Az első harmincas

Kedden ment a 10 km, 57:47. Egész jó idő ahhoz képest, hogy kicsit nyögvenyelősnek éreztem, mert én hülye már megint ettem halat, kecskesajtot. Megfogadtam, hogy többet soha. És azóta tényleg "tiszta" is vagyok, divatosan szólva nyers vegán, méghozzá alacsony zsírtartalmú nyers vegán. (80/10/10). :)

Csütörtökön újabb 10 km, de ez nagyon lassú volt, mert a 10 éves fiam is velem tartott az első 3 km-en. Történt ugyanis, hogy ezer éve könyörög egy saját telefonért. Megmondtuk neki a férjemmel, hogy oké, kaphat, ha kitűnő lesz a bizonyítványa év végén. Nos kitűnő is lett, meg nem is, mert szorgalomból csak 4-est kapott. Így kitaláltuk, hogy oké, kaphat, azzal a feltétellel, ha elkezd végre a heti egy szem úszáson kívül valamit sportolni. Persze semmi nem tetszett neki, így jött az ötlet, hogy fusson velem. :) Ha nincs kedve valamikor: semmi gond, csak akkor a következő futásig nálam lesz a telefonja. :)
Szóval így lett 1:02:15.



Vasárnap ismét a fiammal kezdtem. Az első 3 km-en jött ismét. Csak bosszantó volt, hogy nem kötötte meg rendesen a cipőfűzőit, így amikor már a második cipőfűző miatt álltunk meg, megállítottam az Endomondot, és sajnos azt hittem, hogy sikerült újraindítanom, de kb. 3 km-nél jöttem rá, hogy nem, sőt még a telefonomat is majdnem teljesen kikapcsoltam. A fiam hazament, aranyosan integetett a fordulónál én meg róttam tovább a köreimet. Az elmaradt 26 km-t akartam végre megcsinálni. Az első km-k olyan jól mentek, hogy elhatároztam, hogy inkább a jövő heti 30 km-t csinálom meg, mert akkor úgyis valószínűleg a menstruációmmal fogok bajlódni. Aztán az jutott eszembe, hogy milyen jó lenne most megcsinálni az egész maratont! Akkor meglenne már augusztusban és innentől kezdve minden hónapban csinálhatnék egyet márciusig. Hahh.....!
10 km után már éreztem, hogy nem lesz ebből ma maraton, kicsit el voltam szállva ezzel  gondolattal... :)
A 13. km után már szükségem volt zenére is, hogy kicsit terelje a figyelmem az "itt fáj, ott fáj"-ról és a monotonitásról. Igen, monoton volt és unalmas. :( Azt hittem, hogy a 38 évemmel én bőven érett vagyok mentálisan hosszabb távokhoz. Hát most megingott ez a hitem.
Amikor végre megvolt a 26 km, akkor eldöntöttem, hogy az a plussz 4 km már menni fog, hogy legalább az első 30 km meglegyen. Ment is, de ehhez már tényleg szívvel kellett futnom. Még kicsit szédelegtem is, amikor befejeztem és fájtak a lábaim. A csípőm, a bokám, térdem. Nem komoly fájdalmak ezek, azt érzem most is, de mégis...
Egy 0.33 l-es kis palackban vittem vizet, benne egy kiskanál chiamagot és egy fél citrom levét. Nagyon hiányzott a szénhidrát, legközelebb teszek bele vagy banánt vagy datolyát összeturmixolva.
Visszatérve a fájdalomra: az egyik, hogy rájöttem, hogy sokkal komolyabban kell vennem az erősítéseket, mert nagyon gyenge a törzsizomzatom. (Has, hát, derék, far.)
A másik, hogy rájöttem, hogy azért fájdul meg mindkét oldalon a belső bokám mögött lévő terület, mert mindig megfeszítem a lábfejemet. Folyamatosan felfelé feszítve tartom. Most hirtelenjében úgy segítettem ezen, hogy amikor már rendesen fájt, akkor 10-20 lépés erejéig amikor hátul volt a lábfejem a levegőben, akkor hagytam kicsit ellazulni, "lengeni". De valahogy a technikámon kéne alapvetően változtatnom, hogy egyáltalán ne fájjon sehol.

Most megint úgy érzem, hogy csupa önző, önigazolásos okok miatt akarom ezt a 42.2 km-t. :( Több, mint 3 óra elment ezzel a 30 km-rel is. (Nem tudok pontos időt mondani az elveszett első 3 km miatt.) Kell ez nekem? Jár ez nekem? Nem tudom?....





2014. augusztus 11., hétfő

Pihenő hét

Szóval fájtak a bokáim és nem ment a 26 km, csak 10 km kedden. Azt nem mondom, hogy nagyon elkeseredtem, de azért eléggé szomorkás lettem. :(

Péntekre viszont már úgy éreztem, hogy jól vagyok. Az jutott eszembe, hogy akkor legyen ez a hét a pihenő hét, rövidebb távokkal, és akkor majd utána folytatom ott, ahol abbahagytam.
Őszintén szólva nagyon nem volt kedvem menni pénteken. Húztam, halasztottam az indulást, pedig csak 8 km volt aznapra előírva. Aztán annyira belejöttem, hogy az lett eddigi leggyorsabb 8 km-em: 39:50.
Egy kissé kislányos gondolat volt a motivációm, hogy 40 perc alatti legyen az időm: arra gondoltam, hogy ezen múlik a férjem élete. :) Ennyire még sosem fulladtam ki a futás végére, de nagyon jól esett így is és jó érzés, hogy rajtam nem múlik a szerelmem élete. :) Ő utána csak nevetett a motivációmon, de gratulált a jó időeredményhez.

Vasárnap este 12 km-t futottam Az utolsó mohikán című film zenéjére. Kilian könyvében olvastam, hogy neki is sokszor egy jól megválasztott zene az, ami segít átlendülni egy-egy holtponton. Ennek a filmnek a zenéje tisztára libabőrössé tesz már lánykorom óta, úgyhogy ismét minden nagyobb erőfeszítés nélkül sikerült egész jó időt futnom: 1:07.37.
Most először futottam a maratonra felkészülésem alatt nem a Fivefingersben, hanem a Nike 2.0-ban. Azt gondoltam, hogy így kímélni tudom a bokáimat. Hát nem. Most is fájnak kicsit, ráadásul két helyen vízhólyag is lett a lábamon, ami a vff-ben sosem szokott lenni.

Úgyhogy most az a tervem hogy megpróbálom újra azt a hetet, amikor 10-10 majd 26 km az adott táv és ha nem sikerül, vagy túlságosan elszáll megint a bokám, akkor egy darabig, míg elég erősek nem lesznek a lábaim, akár hetekig, hónapokig is, csak heti háromszor 8-10-12 km-t futok. És onnantól folytatom tovább a maratoni felkészülést. Meglátjuk...

Viszont a hatásomra elkezdett futni az egyik öcsém és az egyik bátyám is, ill. a bátyám ráállt a gluténmentes étkezésre is. Nagyon-nagyon örülök, mert már nagyon régóta mondogatom finoman a bővebb családomnak is, hogy mik lennének a minimum az étkezésben, de nem hallgattak rám sosem és most hirtelen ketten is. :)
Bárcsak a szűkebb családom, és főleg a férjem is egyszer csak képes lenne a változtatásra!

Tudom, hogy nem könnyű, mert sajnos még én is viszonylag sokszor "csalok". Pl. szombat este nem bírtam ellenállni a friss, saját kezűleg készített kecskesajtunknak. Annyira, de annyira finom! Aztán másnap, vasárnap a családnak sütött krumpliból is ettem egy keveset. Meg is lett a böjtje, mert futás közben úgy felpuffadt és feszült a hasam, hogy egy pillanatra azt hittem, nem is leszek képes teljesíteni a 12 km-t. Kívülről valószínűleg úgy nézhettem ki, mint más 6 hónapos terhesen....
Egy vegán ismerősöm, aki szintén mostanában kezdett el áttérni a nyers étkezésre írta a blogjában, hogy basszus, az ágyunkba se pisilunk bele, akkor miért mérgezzük magunkat tudatosan? Annyira igaz!
Az én "kisördögöm" mindig azt mondja, hogy de ez a pici mennyiség nem számít, nem árt. Aztán persze megtapasztalom, hogy de, igen...
Augusztus 17-én lesz egy éve, hogy belekezdtem a nyers vegánságba. De jó lenne idén augusztus 17-től tényleg tisztán nyers vegánnak lenni! :)


2014. augusztus 6., szerda

Lesz ebből őszre maraton?

Félek, hogy nem... :(

Kedden és csütörtökön 10-10 km-t futottam a 6. héten. A keddi volt az eddigi legjobb időm: 56:38, pedig eléggé döcögősen indult. Aztán annyira fájt szerdán a bokám, hogy csütörtökön csak egy nagyon lassú 10 km-t mertem bevállalni: 1.05:55. Igazából az motivált, hogy a bátyám annyira odavan tőlem, hogy 6 gyerekes anyuka létemre 10 kilométereket futkosok. Hiába, a hiúság nálam is bejátszik rendesen... :)

Vasárnap egy 26 km-es táv várt volna rám. De 1. megijedtem tőle, 2. annyira fájt a bokám már, hogy jobbnak láttam elhalasztani, 3. egyébként sem bírtam összehozni, mert vendégségben voltunk a Balatonnál és csak este fél tízre értünk haza.

Hétfőn sikerült eladnunk végre a családi autónkat, viszont ez este történt, emiatt nem tudtam menni. Kedden indultam neki, elég későn. És jaj... 1. Már az 5. km-nél éreztem a bokámat, 2. fejben is meg voltam ijedve, mert ilyen hosszút még sosem futottam, 3. annyira nem volt kedvem sokáig sötétben futni, mert félős vagyok.

Így ebből is egy 10 km-es táv lett, tűrhető idővel: 57:35. A mezítlábas cipős ismerőseimmel beszélgettünk arról, hogy sokunknak az a technikai hibája, hogy a súlypontunk előtt fogunk talajt. Scott Jurek nagyszerű videója segít ebben. A lényeg, hogy egy nagyon picit érdemes előre dőlni (véletlenül sem hajolni) egyenes derékkal. Így próbáltam futni és igaza van Zoli barátomnak, hogy így nagyon gyorsan kell szednünk a lábunkat, ami viszont eléggé gyorssá is tesz bennünket. Zoli pl. így futotta élete eddigi leggyorsabb 10 km-ét a napokban. :)
Amikor ilyen gyors tempóban futottam és erősen koncentráltam arra, hogy a vertikális mozgásom kicsi legyen, akkor szinte alig fájtak a bokáim, viszont ezt a gyors tempót 10 km felett egyelőre nem tudom elképzelni. Egyszerűen nem bírnám szusszal... :(

Szóval most kicsit el vagyok keseredve, mert megint fájnak a bokáim. Tartok tőle, hogy tényleg túl kezdő vagyok, túl edzetlen egy őszi maratonhoz. Ezt jelzi a testem. Mondjuk kíváncsi lennék, hogy akkor is így lenne-e, ha nem mezítlábas cipőben futnék és főleg ha nem aszfalton?

Egyébként meg ma van a névnapom és a férjemtől kaptam egy futóesőkabátot, ami abszolút jól jön a mostani időjárást elnézve. :)


Most pár napig pihentetem a lábam és meglátom, hogy honnan folytatom. Muszáj végiggondolnom ezt az egészet. Talán igaza van a férjemnek és türelmesebbnek kell lennem. Jó lesz az a maraton tavasszal is, mondjuk a szülinapom körül...
:(