Csütörtökön újabb 10 km, de ez nagyon lassú volt, mert a 10 éves fiam is velem tartott az első 3 km-en. Történt ugyanis, hogy ezer éve könyörög egy saját telefonért. Megmondtuk neki a férjemmel, hogy oké, kaphat, ha kitűnő lesz a bizonyítványa év végén. Nos kitűnő is lett, meg nem is, mert szorgalomból csak 4-est kapott. Így kitaláltuk, hogy oké, kaphat, azzal a feltétellel, ha elkezd végre a heti egy szem úszáson kívül valamit sportolni. Persze semmi nem tetszett neki, így jött az ötlet, hogy fusson velem. :) Ha nincs kedve valamikor: semmi gond, csak akkor a következő futásig nálam lesz a telefonja. :)
Szóval így lett 1:02:15.
Vasárnap ismét a fiammal kezdtem. Az első 3 km-en jött ismét. Csak bosszantó volt, hogy nem kötötte meg rendesen a cipőfűzőit, így amikor már a második cipőfűző miatt álltunk meg, megállítottam az Endomondot, és sajnos azt hittem, hogy sikerült újraindítanom, de kb. 3 km-nél jöttem rá, hogy nem, sőt még a telefonomat is majdnem teljesen kikapcsoltam. A fiam hazament, aranyosan integetett a fordulónál én meg róttam tovább a köreimet. Az elmaradt 26 km-t akartam végre megcsinálni. Az első km-k olyan jól mentek, hogy elhatároztam, hogy inkább a jövő heti 30 km-t csinálom meg, mert akkor úgyis valószínűleg a menstruációmmal fogok bajlódni. Aztán az jutott eszembe, hogy milyen jó lenne most megcsinálni az egész maratont! Akkor meglenne már augusztusban és innentől kezdve minden hónapban csinálhatnék egyet márciusig. Hahh.....!
10 km után már éreztem, hogy nem lesz ebből ma maraton, kicsit el voltam szállva ezzel gondolattal... :)
A 13. km után már szükségem volt zenére is, hogy kicsit terelje a figyelmem az "itt fáj, ott fáj"-ról és a monotonitásról. Igen, monoton volt és unalmas. :( Azt hittem, hogy a 38 évemmel én bőven érett vagyok mentálisan hosszabb távokhoz. Hát most megingott ez a hitem.
Amikor végre megvolt a 26 km, akkor eldöntöttem, hogy az a plussz 4 km már menni fog, hogy legalább az első 30 km meglegyen. Ment is, de ehhez már tényleg szívvel kellett futnom. Még kicsit szédelegtem is, amikor befejeztem és fájtak a lábaim. A csípőm, a bokám, térdem. Nem komoly fájdalmak ezek, azt érzem most is, de mégis...
Egy 0.33 l-es kis palackban vittem vizet, benne egy kiskanál chiamagot és egy fél citrom levét. Nagyon hiányzott a szénhidrát, legközelebb teszek bele vagy banánt vagy datolyát összeturmixolva.
Visszatérve a fájdalomra: az egyik, hogy rájöttem, hogy sokkal komolyabban kell vennem az erősítéseket, mert nagyon gyenge a törzsizomzatom. (Has, hát, derék, far.)
A másik, hogy rájöttem, hogy azért fájdul meg mindkét oldalon a belső bokám mögött lévő terület, mert mindig megfeszítem a lábfejemet. Folyamatosan felfelé feszítve tartom. Most hirtelenjében úgy segítettem ezen, hogy amikor már rendesen fájt, akkor 10-20 lépés erejéig amikor hátul volt a lábfejem a levegőben, akkor hagytam kicsit ellazulni, "lengeni". De valahogy a technikámon kéne alapvetően változtatnom, hogy egyáltalán ne fájjon sehol.
Most megint úgy érzem, hogy csupa önző, önigazolásos okok miatt akarom ezt a 42.2 km-t. :( Több, mint 3 óra elment ezzel a 30 km-rel is. (Nem tudok pontos időt mondani az elveszett első 3 km miatt.) Kell ez nekem? Jár ez nekem? Nem tudom?....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése